Az egész tavasszal kezdődött. Fogalmam sem volt, mihez is kezdek. Talán tovább kellene tanulnom? Menjek külföldre? Vagy munkát keressek?
A barátom mesélt az EF külföldi tanulmányi programjairól, ezért elmentem egy információs megbeszélésre, hogy megtudjam a részleteket.
Izgatott voltam, mert rájöttem, hogy így egyszerre utazhatok és tanulhatok!
Több, mint 40 úti cél közül választhattam. El kellett döntenem, hogy egy nagyvárosban, egy egyetemi kollégiumban vagy a tengerpart mellett akarok élni.
A programnak van egy szuper weboldala, a “My EF”, ahol megismerhettem a velem egy suliba járó embereket.
Ugyanezen a honlapon már az elutazásom előtt nekikezdhettem a nyelvtanulásnak. Ez azért volt nagyon klassz, mert kicsit berozsdásodott a nyelvtudásom.
Nemsokára már pakoltam is – cipőket, ruhákat, miközben alig vártam, hogy ott legyek!
El sem tudtam hinni, hogy úton vagyok. Tök egyszerű volt minden. Az EF segített lefoglalni a repülőjegyemet, és elintézett mindent.
Az EF-ből Josh várt rám a reptéren, és elvitt a családhoz, akik vendégül láttak engem.
Ők a vendéglátóim: a Davis család. Nagyon jó fejek, egyszerűen imádom őket! (Még a gyenge kávéjukat is megszoktam!)
Néhány osztálytársam a kollégiumban szállt meg, ami szintén nagyon jónak tűnt. De én imádtam, hogy családi körben, majdnem helybeliként élek!
Az első nap megírtuk a szintfelmérőt. Megnyugtató érzés volt, hogy olyan emberekkel leszek egy csoportban, akik hasonló szinten vannak angolból, mint én.
Kis csoportos osztály voltunk, és szinte mindenki más országból érkezett. Az EF-es diákok tényleg a világ minden tájáról érkeztek.
Én egy EF angoltanfolyamon vettem részt, ahol a nyelvet a karrierirányodra fókuszáló tantárgyakkal lehetett megtanulni.
A gazdaságtól és a divattól kezdve a társadalmi médiával és a művészettel bezárólag mindenfélét lehet tanulni az EF program keretein belül. Néhányan a testnevelés szakot választották, ami szerintem leginkább egy kiképzőtáborra hasonlított!
Az EF egy rendkívül innovatív oktatási módszert, az Efekta rendszert alkalmazza. A legszuperebb az egészben az volt, hogy iPad-et használtunk az órákon!
Mindössze pár hét alatt már javult az angoltudásom. A tanév végére meg már szinte anyanyelvi szintem beszéltem a nyelvet! (ha már én is ezt mondom!)
Ha nem hiszel nekem, hivatalos irattal tudom ezt bizonyítani: a Cambridge ESOL nyelvvizsgámmal!
Úgy döntöttem, hogy mindent ki akarok próbálni, amit csak lehet. Halloween-kor nekem volt a legőrültebb jelmezem, és azt hiszem én estem be utolsóként az ágyba.
Mindig is érdekelt a marketing. AZ EF-nek köszönhetően gyakornokként bekerültem egy reklámügynökséghez, így most már nemzetközi munkatapasztalattal rendelkezem.
Csináltam néhány klassz reklámkampányt (mellette pedig jó sokat fénymásoltam!).
Nagyon megszerettem a helyi ételeket, de ez a süti volt a kedvenceim (no meg persze az idős néni, aki árulta őket!).
De a legjobb az egészben, hogy új barátokat szereztem.
Sok új dolgot próbáltunk ki együtt. Még síelni is megtanultam!
Az idő szinte repült. És hirtelen elérkezett az oklevél-átadási ünnepség ideje. Még soha az életben nem nevettem és sírtam annyit egyszerre, mint azon a napon.
Örökké barátok leszünk - éljen a 2011. évi osztály!
Teljesen új megvilágításba került számomra minden, és a világ minden tájáról rengeteg különböző dolgot tanultam meg!
Nagyon várom már az idei osztálytalálkozót, és hogy mindenkit újraláthassak!