EF Stories: Giorgia Svájcból az EF München iskolában

Az, hogy Münchenben kezdtem meg az EF-es kalandom, életem egyik legjobb döntése volt.

Minden valóban egy spontán „nézzük meg, hogyan alakul” ötlettel kezdődött, és most, hogy már eltávolodtam az élménytől, érzem igazán, mennyire maradandó és mély hatással volt rám. Tudtam, hogy egy ilyen tapasztalat nyomot hagy az emberben, de arra nem számítottam, hogy ennyire.

Gyerekkori álmom volt, hogy egy ilyen kalandban részt vegyek. Mivel imádom a nyelveket, úgy döntöttem, belevágok: három intenzív hónap némettanulás, amit három hónap szakmai gyakorlat követ. Egy barátnőmmel együtt jelentkeztünk a kantoni nyelvi és gyakornoki programra. Több interjú után végül München mellett döntöttünk – új úti cél volt a program történetében, és az EF-fel való együttműködés sem szerepelt korábban a tervek között.

Az első napok Münchenben

Soha nem felejtem el az első napot, amikor megérkeztem a fogadócsaládomhoz, ahol hat hónapig éltem. A szüleim és a testvérem is elkísértek, kihasználva az alkalmat, hogy megnézzék a várost. Ideges voltam, de nagyon kíváncsi is. Már az első percektől kezdve jól éreztem magam náluk, és gyorsan szoros kapcsolat alakult ki köztünk.

A lakás egy főpályaudvar közelében volt – gyakorlatilag a belvárosban éltem, ami óriási szerencse volt. Az ötödik, legfelső emeleten laktunk, lift nélkül. Apukám arcát, amikor rájött, hogy négy bőröndöt kell felcipelnünk… azóta sem felejtem el!

A legviccesebb jelenet viszont akkor történt, amikor anyukámmal beléptünk volna a lakásba, és a fogadóapukám nem akart beengedni. Anyukám azt hitte, biztosan le kell vennünk a cipőt. De a valódi ok egészen más volt: a Bayern Münchenes sporttáskám! Ő ugyanis a rivális csapat, az 1860 München szurkolója volt.

A táska onnantól végig a szobám mélyén maradt… és valahányszor meglátta, tréfálkozott rajtam. A mai napig nevetek rajta!

A beilleszkedés és a sulihangulat

Az első héten kissé elveszettnek éreztem magam, de mire elérkezett a második hét, imádtam Münchent, a várost, az iskolai hangulatot, és azokat az embereket, akikkel találkoztam. Az EF iskola kicsi, családias, így nagyon könnyű volt mélyebb kapcsolatokat kialakítani. Fantasztikus barátokat szereztem, akikkel biztosan tartom a kapcsolatot.

Ami az EF-ben különösen tetszett, az az informális légkör: a tanárokat, az igazgatót és a személyzetet is közvetlenül lehetett megszólítani. Ez nagyon hozzájárult ahhoz a baráti, otthonos érzéshez, ami áthatotta az iskolát.

Az intenzív tanfolyam és a szakmai gyakorlat

Az első három hónapban gyakornokságra felkészítő kurzusra jártam. A csoport kicsi volt, a kurzus nagyon hasznos – rengeteg munkahelyi kifejezést és szókincset sajátítottunk el. A felkészülés után interjút adtam az EF értékesítési irodájában, és novemberben elkezdtem a szakmai gyakorlatomat, továbbra is az EF-nél.

Nagyon gyorsan otthon éreztem magam. Bár az eleje fárasztó volt – hiszen nem voltam hozzászokva a munka ritmusához –, az interjú és a munka rengeteget adott szakmailag és emberileg is.

Több feladatot is kaptam, például segítettem az új diákok fogadásában: információt adtam, fotókat készítettem, és részt vettem a városnéző körút lebonyolításában.

Mit adott nekem ez a fél év?

Ajánlom mindenkinek, hogy éljen át egy ilyen élményt és fedezzen fel új kultúrákat.

Elköltözni otthonról, más országban élni, a világ minden tájáról érkező embereket megismerni, nyelvet tanulni, majd mindezt a munka világában is alkalmazni – ez mind gazdagítja az embert, kívül-belül.

Életem végéig megőrzöm ennek a hat hónapnak az emlékét.
Most pedig már nagyon várom a következő kalandomat San Diegóban, és kíváncsi vagyok, milyen lesz…