Az (EU) 2015/2302 irányelvben biztosított legfontosabb jogok
— Az utazók az utazási csomagra vonatkozó szerződés megkötése előtt megkapnak minden lényeges információt az utazási csomagról.
— Minden esetben meg kell jelölni legalább egy kereskedőt, aki vagy amely felelős a szerződésben foglalt valamennyi utazási szolgáltatás megfelelő teljesítéséért.
— Az utazók számára meg kell adni egy sürgősségi telefonszámot vagy egy kapcsolattartó elérhetőségét, amelyen keresztül kapcsolatba léphetnek az utazásszervezővel vagy az utazási ügynökkel.
— Az utazók ésszerű időn belül adott előzetes értesítés mellett és esetlegesen a többletköltségek megfizetése ellenében az utazási csomagot átruházhatják egy másik személyre.
— Az utazási csomag ára csak bizonyos költségek (például üzemanyagárak) növekedése miatt és csak akkor emelhető meg, amennyiben erről a szerződés kifejezetten rendelkezik, de minden esetben csak legfeljebb húsz nappal az utazási csomag megkezdése előtt. Ha az áremelkedés mértéke meghaladja az utazási csomag árának 8 %-át, az utazó felmondhatja a szerződést. Ha az utazásszervező fenntartja magának az áremelés jogát, akkor az utazó árengedményre jogosult, amennyiben a vonatkozó költségek csökkennek.
— Az utazók lemondási díj megfizetése nélkül is felmondhatják a szerződést, és ekkor a befizetett teljes összeg visszajár nekik, ha az utazási csomag bármely, az ártól eltérő lényeges eleme jelentősen megváltozott. Ha az utazási csomagért felelős kereskedő még annak megkezdése előtt törli az utazási csomagot, az utazók pénzvisszafizetésre, és adott esetben kártérítésre jogosultak.
— Az utazók kivételes körülmények fennállása esetén – így például ha a célállomáson olyan súlyos biztonsági problémák merültek fel, amelyek valószínűsíthetően befolyásolják az utazási csomagot – az utazási csomag megkezdése előtt lemondási díj megfizetése nélkül is felmondhatják a szerződést.
— Ezenfelül az utazók megfelelő mértékű és indokolt lemondási díj megfizetése ellenében az utazási csomag megkezdése előtt bármikor felmondhatják a szerződést.
— Amennyiben az utazási csomag megkezdése után kiderül, hogy annak lényeges elemei nem teljesíthetők a szerződésben foglaltak szerint, megfelelő alternatív szolgáltatásokat kell felajánlani az utazónak többletköltség felszámítása nélkül. Az utazó lemondási díj megfizetése nélkül felmondhatja a szerződést, amennyiben a szolgáltatások teljesítése nem felel meg a szerződésnek, és ez lényegesen befolyásolja a csomag teljesítését, továbbá az utazásszervező nem orvosolja a problémát.
— Az utazók árengedményre és/vagy kártérítésre is jogosultak abban az esetben, ha az utazási szolgáltatásokat nem vagy nem megfelelően teljesítik.
— Az utazásszervezőnek segítséget kell nyújtania, ha az utazó bajba jut.
— Ha az utazásszervező vagy – néhány tagállamban – az utazásközvetítő fizetésképtelenné válik, a befizetett pénzösszegeket visszafizetik. Ha az utazásszervező vagy – adott esetben – az utazásközvetítő az utazási csomag megkezdése után válik fizetésképtelenné, és az utazók szállítása a csomag részét képezi, gondoskodnak az utazók hazaszállításáról. XY társaság az YZ \[a fizetésképtelenséggel szembeni védelemért felelős szervezet, pl. biztosítási alap vagy biztosító társaság\] révén gondoskodott a fizetésképtelenséggel szembeni védelemről. Az utazók ezzel a szervezettel vagy adott esetben az illetékes hatósággal vehetik fel a kapcsolatot (elérhetőség, így többek között név, földrajzi cím, e-mail, telefonszám), ha a szolgáltatások teljesítését XY fizetésképtelensége miatt megtagadják.
A nemzeti jogba átültetett (EU) 2015/2302 irányelv