Többféle módon is fel lehet készülni az IELTS-re. A felkészülés minden diák esetében eltérő lehet. Válaszd ki a megfelelő felkészülési módot a jelenlegi képességeid és céljaid függvényében, hogy időveszteség nélkül tudj felkészülni az IELTS vizsgára.
Az IELTS-re való felkészülés jó néhány módszere azonos azzal, ahogyan egyéb vizsgákra készülnél. Bármi, ami fejleszti az angol nyelvtudásod, segíteni fog az IELTS-eredményed növelésében is. Mivel az IELTS mind a négy nyelvi készséget méri, fontos eldöntened, hogy mire fekteted elsősorban a hangsúlyt. Ha a tudományos jellegű angol nyelvű szövegek olvasása okoz gondot, akkor a szókincsedet kell fejlesztened, és meg kell tanulnod értelmezni az ilyen jellegű szövegeket. Ha a beszéd okoz gondot, akkor találnod kell egy beszédpartnert. Bármely készséget is kívánnád fejleszteni, a rendszeres gyakorlás az egyetlen út ahhoz, hogy valós javulást érj el az IELTS-eredményeid tekintetében.
Egy IELTS-gyakorlóteszt tudomásodra hozza a jelenlegi IELTS-szinted a négy részkészség szintjével együtt. A részpontszámok segíthetnek megállapítani, hogy mely területeken kell még fejlesztened magad, az összpontszám segítségével pedig megtudhatod, mennyi munka van még hátra számodra.
A legtöbb diák egy gyakorlóteszt kitöltésével kezdi a felkészülést, és az eredményből megállapítja, hogy milyen típusú felkészülésre van még szüksége. Lehetőséged van hivatalos, Cambridge English által összeállított IELTS-gyakorlótesztek megvásárlására, melyek segítségével megbarátkozhatsz a kérdéstípusokkal és a vizsga felépítésével. Ha e mellett döntesz, ügyelned kell arra, hogy olyan típusú IELTS-gyakorlótesztet szerezz be, amilyen IELTS vizsgára jelentkezni szeretnél.
Az EF SET English Certificate-t is teljesítheted ingyen, amelynek ugyan a felépítése eltér az IELTS-től, ám mégis képes felmérni a képességeid. Ezen kívül vásárolhatsz egy IELTS-gyakorlókönyvet is, amelyben tesztkérdések és az azokra adandó válaszok is szerepelnek. Ezek főként a Listening és a Reading rész esetében hasznosak, habár bizonyos mértékben az íráskészség-feladataid eredményét is segíthetnek kiértékelni.
Bármely IELTS-gyakorlótesztet is választod, fontos, hogy a lehető legjobb körülmények között teljesítsd azt. Biztosíts saját magad számára elegendő időt, válassz olyan helyet, ahol semmi nem tereli el a figyelmed, és ne használj szótárt vagy egyéb eszközt, amely csalásnak minősül. Ne feledd, hogy a gyakorlótesztek nem helyeznek akkora nyomást a válladra, mint az éles IELTS vizsga. Ideális esetben jó, ha megengedhetsz a magad számára bizonyos hibahatárt, hiszen élesben valószínűleg nem fogsz olyan jól teljesíteni, mint a gyakorlás során.
Ha például vízumkérelem vagy egyetemi jelentkezés okán egy előre meghatározott pontszámot szükséges elérned, fontold meg, hogy részt veszel-e egy IELTS-kurzuson. Ez drágább, mint ha magadban tanulnál (vagy egyáltalán nem tanulnál), viszont sokkal hatékonyabb az ILETS-eredményed fejlesztésében. Sok diák magában kezd el felkészülni az IELTS-re, többnyire egy könyvvel, vagy internetes anyagokkal, majd beiratkoznak az IELTS-re, és rájönnek, hogy mennyire nehéz maga a vizsga. Egy IELTS-kurzus sokat segíthet abban, hogy valóban felkészültnek érezhesd magad a vizsga előtt.
A megfelelő IELTS-kurzus pontos, tesztspecifikus tanácsokkal látja el a jelentkezőt a különböző kérdésekkel kapcsolatban, segít kialakítani a megfelelő ritmust, megtanít esszét írni és hallás után jegyzetelni. A legtöbb IELTS-kurzus része továbbá egy vagy több IELTS-gyakorlóteszt is, valós pontozással. Az IELTS-kurzusok oktatói jelentős tapasztalattal rendelkeznek, és segíthetnek maximalizálni az eredményed.
Többféle IELTS-kurzus is létezik. A három leggyakoribb az online IELTS-kurzus, az iskolákban elvégezhető IELTS-kurzus, valamint a külföldi IELTS-kurzus. Ne feledd, hogy egy kurzus nagyjából 2-3 hónapot tart. Egy ennél rövidebb kurzus nem fogja tudni jelentősen befolyásolni az eredményed. Ha vízumkérelem vagy egyetemi jelentkezés okán van szükséged IELTS-bizonyítványra, ezt az időt is számold bele a folyamatba.
Az EF több kurzust is indít egy év alatt, több időpontban, több helyszínen. Az EF IELTS-kurzus rengeteg gyakorlatot biztosít számodra, amely általános és alapos angol nyelvi felkészítéssel egészül ki. Tudj meg többet a külföldi IELTS-kurzusainkról!