TOEFL listening

A TOEFL Listening, azaz hallás utáni szövegértési teszt a TOEFL iBT teszt második része és nagyjából ugyanolyan hosszú, mint a TOEFL Reading teszt.

A teszt felépítése

A TOEFL Listening teszt hat hangfelvételt foglal magába, melyek mindegyikéhez kérdések kapcsolódnak. A felvételek közül négy egyetemi előadások egy-egy részlete, (ezek egyenként 3-5 perc hosszúságúak, és mindegyikhez 6 kérdés kapcsolódik), kettő pedig tanár-diák párbeszéd (ezek 2-3 perc hosszúságúak, egyenként 5 kérdéssel). A TOEFL Listening teszt 60-90 percet tart.

A vizsgázóknak minden egyes felvételt egyszer áll módjukban meghallgatni, és nem ugorhatnak előre vagy hátra a feladatok között. A TOEFL Listening alkalmával készíthetsz jegyzeteket, amelyeket felhasználhatsz a válaszadás során. A Listening teszt végén a jegyzeteket begyűjtik a csalás elkerülése végett.

Kérdéstípusok

A TOEFL Listening teszt a szövegértés és az információszintézis készségét, valamint a következtetések levonására vonatkozó képességet méri fel. Gyakori, hogy a kérdések a beszélő attitűdjét, nézeteit vagy motivációit célozzák meg.

A TOEFL Listening tesztjében használt felvételek tudományos témájúak, a megszólalók amerikai angolt beszélnek. Ugyanakkor rendre egy eltérő – brit, ausztrál vagy új-zélandi – dialektusú felvétel is helyet kap a tesztben.

A TOEFL Listening részében helyet kaphatnak ráadás-kérdések is, melyek nem kerülnek pontozásra. Ezeket a kérdéseket az ETS a vizsga kalibrálására használja fel. Ha úgy érzékeled, hogy a TOEFL Listening rész az elvárhatónál hosszabb ideig tart, valószínűleg ez az oka. Ugyanakkor nem tudhatod, hogy mely kérdések a ráadás-kérdések, így hát fontos, hogy minden kérdés esetében a lehető legjobban teljesíts.

Pontozás

A TOEFL Listening teszten a megszerezhető pontszám 0 és 30 közé esik. Ahogyan a Reading teszt esetében, úgy itt is a 22 pontos és a fölötti eredmények számítanak magas pontszámnak.

Miután végeztél a TOEFL Listening teszttel, 10 perces szünet következik. Gratulálunk, már félig megvagy a TOEFL nyelvvizsgával! A TOEFL iBT következő része a Speaking, azaz a beszédkészség-felmérő teszt.